Kinek ajánlom a felnőtt Jazztánc órát?

Annak, aki szeretné átformálni a testét, megerősíteni az izomzatát, javítana a megjelenésén és a testtartásán. Hajlandó a Jazztánc stílushoz tartozó technikai mozgásanyagot elsajátítani és lesz türelme ahhoz is, hogy előbb megtanulja az alap mozgássorokat, kombinációkat és elfogadja, hogy csak ezután kezdhetünk el táncolni, azaz rövid koreográfiákat tanulni.
A Jazztánc tréninganyagának összeállításakor a tanárnak elég nagy a szabadsága, ezért arra kérem a jelentkezőket, hogy bátran jöjjenek el a Táncstúdióba és álljanak be egy próbaórára. A gyakorlatban átélt élmények segítenek majd eldönteni tetszik-e az a stílusú jazztánc óra amilyet Én tartok.
Célom az, hogy az órákon rendszeresen résztvevő növendékek egyre hajlékonyabbnak, rugalmasabbnak, lazábbnak, fittebbnek érezzék magukat, fejlődjön a koordinációs képességük és az egyensúly érzékük és, hogy másfél óra alatt tanuljanak, kikapcsolódjanak és kellemesen elfáradjanak.
Örömmel és lelkesen tudják gyakorolni a technikai tudásuknak megfelelő koreográfiákat, elsajátítani és kigyakorolni az apróbb, finomabb részleteket és későbbiekben pedig, már majd az előadásmóddal is tudjanak foglalkozni.

Felnőtt Jazztánc (jazzbalett) csoportok

Minden csoport 25 éves kortól 55 éves korú lányok, hölgyek részére indul vagy indult. Egész évben szeretettel várom az érdeklődőket egy próbaórára, s amennyiben a csoport létszáma megengedi a bővítést, és az új növendék még be tud kapcsolódni a tanfolyam munkájába, úgy nincs akadálya, hogy a jelentkező csatlakozzon a kiválasztott csoporthoz.

Mivel csak heti 1 alkalommal vannak az órák, ezért bármennyire is szorgalmasan jár valaki a foglalkozásokra, idő kell a különböző szintek eléréséhez.

Az új csoportokról, meghirdetett próbaórákról, az időpontokról és a szintekről az összesített Órarendben is tud tájékozódni az érdeklődő!

 


Bognár Zsuzsanna
táncpedagógus, koreográfus
+36 (30) 484 23 71

 

a klasszikus balett tréninganyagára épülő jazztánc oktatás felnőtteknek,
felnőtteknek jazztánc oktatás
, jazzbalett oktatás felnőtteknek